Bevezetés

Nos egyelőre még kicsit kaotikus a hangulat az oldalon, tudom. De idővel ez változik majd, ígérem. Akik a Dance for your life-ról tévedtek ide, azok lehet, hogy olvastak már egy ilyen címen tervezett történetemről. Az az alapja ennek is, csak egy-két vargabetűt beleiktattam.
Az igazság az, hogy volt az az ötletem meg egy másik. És két sztorira nem lett volna időm, de mindkettőt meg akartam írni. És ha külön megy mindkettő, akkor egy idő után unalmas, és elfásult lett volna. De így kábé három egyszerű változtatással összeraktam a kettőt, és mindjárt egyszerűbb a képlet.

De hogy egy kicsit a történetről is halljatok. 2015-öt írunk. Kimi Raikkönen a rallyban és a NASCAR-ban tett kikacsintás után visszatért a Forma1-be, méghozzá régi csapatához, a Ferrarihoz szegődött Fernando Alonso mellé. A Vörös Bikák nagycsapata, pedig leváltotta az ausztrált, és helyére a kisebbik spanyol Alguersuarit ültette a szőke német mellé. A finn visszatérése évében megszerezte második világbajnoki címét, Jaime pedig egy RedBullba rázódós év után kétszer is a dobogó legtetején állhatott - 2013-ban és 2014-ben is begyűjtötte a világbajnoki címet. A Ferrarinak és a RedBullnak nincs más ellenfele, de ettől függetlenül a versenyek izgalmasak, és a 2015-ös világbajnoki címért vállvetve harcol a négy kétszeres világbajnok pilóta - szinte már fej-fej mellett.
És ezen felül adott egy huszonhároméves magyar újságíró lány. Sportújságírás terén tevékenykedik, amikoris a főnöke kivezényeli a Német Nagydíjra, hogy csináljon interjút a tabella vezetőjével, illetve az előző futam győztesével. Így keveredik bele a Száguldó cirkusz ágas-bogas világába, és barátkozik össze a RedBull német csillagával, valamit a Ferrari spanyol "bikájával". Majd a hétvége után ahogy hazaér, a főnöke azzal a hírrel fogadja, hogy a Hungaroringre is ki kellene menni. A péntek, szombat és vasárnap mindhárom napját kint tölti. Azaz csak töltené, csakhogy szombaton az őt kísérő fotós azzal a lendülettel, ahogy jött el is megy, főhősnőnk pedig ott marad teljes magányában a mogyoródi pályán, és gyalog kényszerül hazaindulni. Ám az út folyamán lelkes megmentője akad egy kék szemű spanyol személyében, aki van oly kedves, és hazafuvarozza az egyedül maradt lányzót. Hogy aztán miként s hogyan épül be a száguldás világába, és mi az, ami már amúgy is odaköti? Vagy hogy ki az, aki a régi sebeket végleg el tudja vele feledtetni? Nos, idővel kiderül.

Szóval röviden tömören ez a történet eleje, de amint pénteken hazaértem, felteszek egy nagyon rövid, prológust, és talán még hétvégén az első fejezetet is, de ezt nem garatnálom. Mivel itt, ahol most vagyok, gépem ugyan van, de fantasztikusan magas intelligenciaszintemnek köszönhetően nem hoztam magammal sem ennek a dokumentumjait, de a TT-ét, így "munka nélkül" vagyok. De ígyérem otthon bepótolom. ;) Remélem tetszeni fog a történet, és akár most, hogy mit gondoltok róla, akár a későbbiekben megajándékoztok egy-egy kommenttel. Köszönöm előre is.

millió puszi:
Dorcsy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése