19. fejezet

Együtt

– Az előbb Brittával beszéltem – kezdtem bele.

– Ő a Red Bullos csaj? – Csak bólintottam, majd folytattam.

– Megmondtam neki, hogy édes, hogy rám gondolt, de nem fogadhatom el az állást.

– Várj! Te lemondtál álmaid melójáról. Miért? – kérdezte Gergő. Nem látta a racionalitást a cselekvéseimbe. Persze, a részletek ismerete nélkül valószínűleg én is őrültségnek tartottam volna.

– Egy ideig próbáltam bebeszélni magamnak, hogy Bazsi miatt. De tegnap este beszéltünk, és felnyitotta a szememet. – A medence vizét személtem, és a világért el nem szakítottam volna a tekintetemet tőle. Nem mertem Rudira nézni, féltem, hogy ha megteszem, a meglévő kevés bátorságom is világgá szalad. – Azt kérdezte, mikor veszem már végre észre azt, hogy bármennyire hadakoztam ellene, beléd szerettem. Ezen rágódtam sokáig, és rájöttem, hogy igaza van. Ez, hogy ennyire kötődök hozzád, már régen több mint barátság. Szeretlek Rudi, azt hiszem, azóta szerelmes vagyok beléd, hogy azon augusztusi délutánon megcsináltam veled életem első riportját. Csak aztán barátok lettünk, és fontossá váltál számomra, és nem akartam tönkre tenni azt, ami köztünk van. Soha egyetlen, rövid életű kapcsolatom alatt sem éreztem úgy, mint amikor, akár csak pár percre is, de veled voltam. De az egész így tűnt természetesnek, és honnan is tudhatnám, hogy mikor vagyok szerelmes, ha az életben nem volt még vele dolgom? De most… Azt hiszem, az vagyok. És nem tudom, hogy fogsz reagálni rá. Csak bízni tudok benne, hogy Bazsi analízise rád is igaznak bizonyul. – Amikor végre befejeztem a monológom, furcsa módon megkönnyebbültem. Gergő a derekamnál fogva hátrébb húzott, majd mikor kellőképp messze kerültünk a medencétől, maga felé fordított.

– Imádni valóan bájos voltál akkor, mikor először találkozunk. Hogy egy árva szót nem szóltál. Közelebb akartam kerülni hozzád, meg akartalak ismerni. Magam sem tudom, hogyan vagy mikor, de beléd szerettem, de nem akartam nyitni. Nem, mert annyira erőltetted ezt a maradjunk barátok dolgot, hogy féltem belekezdeni. De így… Szeretlek, Regi. – Finoman megcsókolt, mire elmosolyodtam.

– Akkor folytatom a sztorit – közöltem vigyorogva, miután sikerült elszakadnunk egymástól. – Tehát. Tegnap elküldtem az önéletrajzom a Milanhoz. Ma hívtak, hogy hétfőn délután várnak állásinterjúra. Ha megkapom a munkát, akkor röviden tömören az lesz a feladatom, hogy a hivatalos oldalra írjak cikkeket, beszámolókat olaszul és angolul is.

– Regi, ez fantasztikus! – A csatár láthatóan tényleg örült a hírnek, és egyből megölelt. Az előző napi érzésem, miszerint az életem sínen van, tényleg bebizonyosodni látszott.

– Igen, valóban az lenne – feleltem mosolyogva.

– Akkor hozzám költözöl? – Gergő teljesen fel volt lelkesülve, nagyjából, mint egy kisgyerek karácsonyeste.

– Bíztam benne, hogy megkérdezed – vigyorodtam el, mire Rudi ismét megölelt, és ezúttal egy apró csókot is kaptam. – És lenne még egy kérésem, vagy kérdésem. Milánóban nem tudsz jó sebészt? Bokaspecialistát esetleg? – A csatár kérdőn nézett rám, de a szája sarkában mosoly bujkált.

– Megműtteted? – Mindössze apró bólintás volt a válaszom. – Hogyhogy?

– Terveim vannak vele kapcsolatban. – Fürkészően nézett, de csak megingattam a fejemet, jelezvén, egy szót sem húz ki belőlem. Ennél több nem is kellett neki, mohón tapadt az ajkaimra, és úgy csókolt, ahogy talán még sosem. Kezeit közben az ingem alá csúsztatta, és végigsimított a gerincem mentén, majd a nyakam kezdte el puszilgatni. Lehunytam a szemem, és csak élveztem, amit csinál.

– Ez… nagyon… nem fair – motyogtam a csatárnak, aki csak elvigyorodott – Jó van! Elmondom! De ha még egyszer így akarsz kiszedni belőlem valamit, egy hétig nem beszélek veled! – Csak elnevette magát. Pontosan tudta, hogy úgy sem bírnám ki, hogy egy héten keresztül ne szóljak hozzá.

– Felhívtam Ádámot – kezdtem bele, mire összeráncolta a homlokát.

– Melyik Ádámot? – Tény, hogy az ő ismeretségi körében jóval több Ádám volt, mint az én baráti körömben. Kapásból a válogatottban három.

– Diós.

– A táncpartnered Ádám? – érdeklődte, mire bólintottam.

– Rátapintottál a lényegre.

– Mi dolgod vele? – Még mindig nem teljesen értette.

– Megműttetem a lábam. Az télre használható állapotban lesz. Lesz kicsit kevesebb, mint egy évünk Ádámmal arra, hogy elkezdjünk edzeni. Kvalifikálni akarjuk magunkat már a jövő év végi EB-re is, de az nem jön össze, akkor sincs katasztrófa – EB címünk már van. A 2017-es VB-n akarunk elsők lenni.

– Tehát visszamész táncolni? – kérdezte Gergő teljesen fellelkesülve, mire bólintottam. – Annyira örülök, Regi. – Széles mosollyal az arcán megölelt. – De hogy gondoltad? Mármint, munka mellett?

– Nos, decemberig – vagy ameddig a rehabilitációm tart – mindenképp rendesen tervezek dolgozni. Utána Ádi kijönne Milánóba, keresnénk egy próbatermet és ott edzenénk. Ha meglesz a munka a Milannál, akkor továbbra is szeretnék ott dolgozni, amikor nem edzünk. És Ádival úgy beszéltük meg, hogy mivel a versenytánc kötött szabályzata nagyon nem feküdne nekünk, és annak idején jók voltunk az akrobatikus elemekben Három Kompozíciós versenyeken indulnánk. – Teljesen belejöttem a magyarázásba, és lelkesen ecseteltem Rudinak a terveinket.

– Aham. És az mi is? – érdeklődte a focista.

– Hogy a versenyre három különböző stílusban alkotott koreográfia kell. Mindegyik akrobatikával. Az első a kortárs, a második a kötelező, ahol standard táncokat kell feldolgozni és a harmadik a szabad stílus, ahol lényegében mindenki azt táncol, amit akar.

– Ez olyan, mintha nektek találták volna ki. Kiindulva abból, ahogy annak idején versenyeztetek. Vagy nem? – Lelkesen bólogattam, hogy de bizony, így van.

– Pontosan. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy ebben kellene elindulnunk. Csak ez rengeteg munkát fog igényelni, főleg, hogy standard táncok között egyikünk sincs túlságosan otthon.

– Ha van egy jó edzőtök, gondolom nem annyira nagy gond. Tényleg. Kit akartok edzőnek vagy koreográfusnak, nem tudom, táncos körökben minek hívjátok.

– Erre is van már ötletünk. Van egy táncos pár, vagyis, most már visszavonultak. Akkor nyertek felnőtt VB-t, amikor én lesérültem. Utána két Európa-bajnoki győzelmet bezsebeltek, illetve egy VB ezüstöt.

– Név szerint kik ők?

– Sabrina Becker és Tobias Kratzer. Osztrákok.

– És ez már biztos? – érdeklődte Gergő, mire megingattam a fejem.

– Egyáltalán nem. És rizikós is lenne nekik bevállalni minket. De ők voltak azok, akik 2009-ben két hónnappal a VB kvalifikációs versenyei előtt edzőt váltottak, és egy teljesen új koreográfiát csináltak az orosszal. Abban az évben az összes versenyt megnyerték, beleértve a világbajnokságot is. Szóval, ha van bárki, nagy név a szakmában, aki belemenne, akkor az a Becker-Kratzer páros.

– Mikor intézitek? – faggatott tovább Rudi.

– Holnap találkozunk Ádival, és telefonálunk nekik egyet. Csak annyit, hogy decembertől vállalják-e a dolgot.

– Hát, sok sikert, Kislány! Váltsd valóra az álmod! – mondta a csatár, majd mosolyogva csókot nyomott a számra.

– Akkor ez most azt jelenti, hogy mi…? – kérdeztem ezúttal én őt.

– Szeretném, ha megpróbálnánk – bólintott komolyan. – Persze csak ha te is úgy gondolod. – Félszegen mosolygott, és kisfiús bizonytalanságot láttam az arcán. Annyira szerettem az ilyen reakcióit, hogy soha nem játszotta meg magát. Hogy soha nem próbálta másnak mutatni magát. Ha rossz a kedve volt, akkor mondta, de nem kezdett jópofizni fölöslegesen. Tudtam kezelni az időnkénti hangulatingadozásait, ugyanúgy, ahogy ő is az én hisztiimet.

– Semmit sem szeretnék jobban. – Őszinte mosoly ült az arcomon, miközben puszit nyomtam a szája sarkába, és a karjai közé vackoltam magamat. Néztük a Velencei-tavat, és valahogy egész olyan idillikusnak tűnt. A férfi mellett, akit szeretek, a helyen, ahol felnőttem, álmokkal és ambíciókkal telve. Olyan volt, mintha újra tizenéves lennék. Olyan, mintha még mindig a sérülésem előtt lennék, csak valahogy jobb. Kellett ez a kitérő az életemben, különben talán soha nem jutok el idáig. Az elmúlt két év szinte minden történése valamilyen szinten, de arra ösztönzött, hogy kezdjem újra a táncot. Mert attól a pillanattól kezdve, hogy nagypapám halála után minden időmet a táncteremben töltöttem, akarva-akaratlanul is elköteleződtem emellett az életforma mellett. Csak akkor nem voltam elég érett ahhoz, hogy ezen a vonalon folytassam a pályámat, mostanra talán már benőtt a fejem lágya.