22. fejezet

Minden a helyére kerül

 Türelmesen megvártam, míg Gergő befejezi a kis külön, privát edzését, és elindul a pálya szélén lévő cuccáért. Ahogy fölvette a sporttáskáját felnézett a lelátóra és észrevette, amint épp lassú léptekkel sétálok felé. A szája széle fölfelé görbült, és a szeme is vele mosolygott, ami megnyugtatott.

– Hát te? – kérdezte, mikor hallótávolságon belül értem hozzá. A hangjában egy csepp harag sem volt, kedvesen csengett.

– Gondoltam meglátogatlak – vontam vállat szélesen vigyorogva. Mikor elé értem az ölelésébe zárt, én pedig mosolyogva fontam karjaim a dereka közé.

– Hogy találtál ide? – érdeklődte, miután elengedett.

– Tami mondta, hogy merre jöjjek. – Nagyot sóhajtottam. – Gergő... – kezdtem bele, de elakadtam. Nem tudtam mit mondani neki. Mert ismertem, és tudtam, hogy amilyen makacs semmilyen észérvvel nem tudom meggyőzni. – Tudom, hogy nem szereted, sőt, utálod a gondolatát annak, hogy a húgod barátja ennyivel idősebb nála. De akármilyen hihetetlen is, Tami nagylány, felnőtt nő, akinek meg kell vívnia a maga harcait, és meg kell élnie a maga csalódásait. Nem járhatja a te utadat.

– Magyarán mondva azt kéred, hogy hiába látom, hogy a húgom mekkora hülyeséget akar elkövetni, nézzem ölbe tett kézzel? – A szemében hitetlenkedést láttam, ugyanakkor talán némi hajlandóságot arra, hogy megértse.

– Igen. És hogy ha majd a csalódás miatt maga alatt van, akkor legyél ott neki támaszként.

– De nem egyszerűbb lenne csírájában elfojtani a problémát? – kérdezte, mire elmosolyodtam.

– Egyrészt, Sebastian likvidálása nem problémamegoldás, és nem csak azért nem, mert bűncselekmény lenne, ha a fejedben lejátszódó képsort átültetnénk a valóságba, hanem mert akkor jönne más potenciális jelölt. Másrészt, pedig ha nem hagyod, hogy az életét élje, és saját maga döntsön felőle, egy idő után fogja majd a sátorfáját, és elmegy. – Sokáig csendben volt, és gondolkozott, emésztette, amit mondtam.

– De... Nem is érdekli a véleményem. Csak úgy bejelentette, hogy együtt vannak! – Elmosolyodtam, és kezdtem megérteni Rudi valós problémáját. Kicsit gyerekesnek, és nevetségesnek gondoltam, de rájöttem, hogy lehet benne ráció. Nem azzal volt a baja, hogy Tami Sebbel van. A problémája az volt, hogy tartott tőle, Sebastian miatt elveszti a húgát.

– Fontos vagy neki te is, és a véleményed is – mondtam végigsimítva a karján. – És rettentően rosszul esik neki, hogy arra kéred, válasszon közted és Seb között. Ez olyan, mintha azt kérnéd, hogy döntsek Balázs és te közötted. Talán gondolkodás nélkül téged választanálak, viszont a szívem egy darabja kitépődne, és ottmaradna az unokabátyámnál. Pedig mi még csak testvérek sem vagyunk.

– Soha nem kérnélek rá, hogy válassz köztünk! – mondta, és mintha egy kis felháborodott felhangot véltem volna kihallani a hangjából.

– Akkor a húgod miért kényszeríted ugyanilyen helyzetbe? – kérdeztem halkan, és tudtam, hogy már majdhogynem nyert ügyem van. Lehajtotta a fejét, a földet pásztázta és mérlegelt. Tudta, hogy a húga és én rettentően hasonlítunk. És azáltal, hogy elmondtam neki, őt választanám, megértette, hogy Tami Sebastian mellett voksolna. És nem akarta elveszteni a húgát, nem, mert annál sokkal fontosabb volt neki. Fontosabb majdhogynem bárminél. Ha Taminak arra lenne szüksége, meg merem kockáztatni, hogy Rudi a focit is abbahagyná.

– Szóval azt mondod, ez a Sebastian rendes gyerek? – kérdezte Rudi felsandítva rám, mire elnevettem magam, és a nyakába ugrottam. – Hé! Nem azt mondtam, hogy a legjobb barátom lesz!

– Tudom, de te vagy a világ legtökéletesebb pasija, ezt bizton állíthatom. És a legjobb bátyja. – Széles mosoly ült az arcomon és ebből egy kevés Gergő arcán is visszatükröződött.

– Ezt még hányszor fel fogom neked emlegetni! – vigyorodott el, miközben felkapta a táskáját, átdobta a kezét a vállamon, és elindultunk visszafelé.

– Hé! Ez nem fair! – böktem oldalba, mire megemelte a szemöldökét, majd csikizni kezdett. – Oké, oké! Megadom magam! Annyiszor emlegeted fel, ahányszor akarod! – mondtam már a földön fekve, a nevetéstől könnyes szemekkel, de Rudi még mindig nem kímélt.

– Mit is? – érdeklődte vigyorogva. Rajtam feküdt, de a fejem mellett megtámaszkodott, így nem nehezedett rám teljes testsúllyal.

– Hogy te vagy a világ legtökéletesebb pasija – mosolyogtam rá, mire lágyan megcsókolt. Abban a percben a világ legboldogabb emberének éreztem magamat.

*

A hangulat valamelyest csillapodott otthon, bár még mindig megállt a kés a levegőben, ha valaki felhozta a szőke németet. Pozitívumként fogtam fel ugyanakkor azt, hogy minden másról viszont akadály nélkül tudott társalogni a két testvér. Akadályok és egymás sértegetése nélkül. Tami megkért rá, hogy vessem fel Gergőnek az ötletet, hogy látogassunk ki Monzába az Olasz Nagydíjra. És ha már úgyis megyünk, ő esetleg előbb elmenne. Én lepődtem meg a legjobban, mikor Rudi rábólintott, és értetlen arcomon jót derülve megjegyezte, hogy "Nem megígértem, hogy kap egy esélyt?" Mivel jó hangulatában találtam, Tami előbbi érkezésére is kitértem. Bár húzta a száját, de azt mondta, hogy meg úgysem tilthatja. Meg amúgy is, túlerőben vagyunk. Így történt az, hogy felhívtam Brittát, hogy esetleg tudna-e belépőket szerezni nekünk – egészen konkrétan négyet, mert Rudi csapattársa, Alexandre Pato is belépőért esdekelt. Fülébe jutott ugyanis, hogy tervezünk menni, és egyből rácsapott, hogy mi lenne, ha velünk jönne. Úgyhogy, mivel Rudi jó barátja, és amúgy rendes srác, fantasztikus kapcsolataimat bevetve egyel több belépőt kértem a Red Bull sajtósától.

A Milan sajtós csapatába remekül sikerült beilleszkednem, bár rajtam kívül mindössze egy lány volt, de ő kitörő lelkesedéssel fogadta az érkezésemet. Alessia egyébként egy végletekig kedves, tipikus olasz lány volt. Barátságos volt, és emellett rettentően sokat beszélt, viszont ettől függetlenül jól kijöttünk. Na, nem mintha a teamünk többi tagjával rosszban lettem volna... Az állandó fotósom Gabriele lett, aki egyébként a szintén fotós Alessia bátyja. Alessia Dantével dolgozott párban, a harmadik duót pedig Orazio és Taddeo alkotta. Többnyire persze, mert ha bárkinek közbejött valami, a többiek készségesen vállalták, hogy beugranak helyette. Épp ezért elég volt nagyokat pislognom és egy hosszan elnyújtott "légyszí"-t bevetnem, és máris belementek, hogy ne nekem kelljen menni a szombat esti Lazio elleni hazai meccsünkre. Mert bár Rudi – ebből kifolyólag – csak a futam napjára tervezett jönni, én már péntektől szándékoztam Monzában rontani a levegőt. Persze csak nap közben, merthogy az a húsz kilométer igazán levezethető egy nap kétszer. Tami is jöhetett volna velem – akkor nem motorral mentem volna, hanem behúztam volna Gergő BMW-jét – de ő állítása szerint "Nem akarta elvenni tőlem a motorozás nyújtotta élvezetet." Persze, kamu duma. Csak Sebbel akart lenni, de megértettem. Én meg azért mentem haza, hogy Rudival lehessek.

*

Ajánlott zene: Simple Plan - Summer Paradise

Arcomon széles vigyorral, a bukósisakommal a hónom alatt sétáltam végig a paddockon, hogy betérhessek a hőn szeretett bikás csapat home-jába. Amikor beléptem egyből rengeteg ismerőst pillantottam meg.

– Regiii! – Lily a kezében levő papírkupacot a mellette álldogáló Christian kezébe nyomta, és visítva ugrott a nyakamba. Nevetve öleltem meg – bár a bukómmal a kezemben kissé esetlen voltam. – Mesélj, mi újság veled, ezer éve nem hallottam felőled! – húzott magával, és leültetett egy asztalhoz. – Úgy el voltál tűnve, mint az aranyóra Romániában. Szóval, ki vele, mi történt veled! Mindent hallani akarok! – Ebben a pillanatban ért oda Christian és böködte meg Lily vállát.

– Elnézést, hogy félbeszakítom a traccspartit, a munkaidődben, de esetleg ki kellene értékelned a szabadedzés adatait. – Szkeptikusan nézett a szőke lányra, aki csak megforgatta a szemét.

– Na, Christian ne legyél már ilyen mufurc! – nagyokat pislogva kamillázott fel a főnökére, de az megingatta a fejét.

– Nem, Lily, nem hatsz meg.

– Kérlek, kérlek, kérlek! Olyan nagyon régen nem találkozunk és annyi mesélni valóm van neki! – A főnökön tisztán látszott, hogy vívódik, hogy engedjen-e a lánynak vagy sem. Lévén kuncogásom igen nehezemre esett visszafojtanom, jeleztem, hogy megyek, és szerzek egy kávét, addig bokszolják le. Szélesen mosolyogva ültem le a pulthoz, és rendeltem meg a szokásos kávémat az új büfés lánytól – nyilván Lily munkakörváltása után érkezett.

– Olyan gonosz! Egy rabszolgahajcsár! – Lily letörten jött oda hozzám, de direkt olyan hangerővel mondta, amit mondott, hogy az angol főnök tisztán és érhetően hallhassa. Csak megingatta a fejét, és megjegyezte, hogy még mindig nem hatja meg a lány. – Szóval mennem kell. De majd beszélünk. Ígérd meg, hogy beszélünk! – kért meg. Hihetetlen volt, mennyi energiája van.

– Ígérem. Amúgy meg... Örülök, hogy egészséges munkakapcsolatot ápolsz a főnököddel – vigyorogtam rá egy kacsintás kíséretében.

– Ha nem kéne attól tartanom, hogy megöl, ha nem vagyok ott két percen belül, ezért keservesen megfizetnél most azonnal. De mivel rohanok, a bosszúm várat magára. De ha egyszer megtalál! – fenyegetőzött nevetve.

– Indulj már! – szóltam rá, és kissé meglöktem, hogy elinduljon.

Alig fejeztem be a kávémat megjelent a csapat két sztárpilótája – Sebastian az oldalán Tamival. Miután üdvözöltem a két fiút barátom húgához fordultam.

– Nahát, téged is látni, tékozló lány – vigyorogva megöleltem majd a némethez fordultam.

– Örülök nektek, Basika, vigyázz rá, mert ha bármi baja lesz, a testvére kiherél. – Széles mosollyal az arcomon megveregettem a vállát, majd Jaiméhez fordultam. – Mi újság veled? Brittának sikerült minden szempontból megfelelő sajtóst találnia neked? – érdeklődtem tőle.

– Persze, olyan megfelelő sajtóst sikerült találnia, hogy már együtt is vannak! – kotyogott közbe Seb, mire a spanyoltól egy igen morcos pillantást kapott. Számomra is meglepő módon egy csepp rossz érzés sem volt bennem, amiért Jaimének barátnője van. Nem bántott egyáltalán, hogy a spanyol ilyen könnyen túltette magát rajtam – már ha volt egyáltalán min túltennie magát. Örültem neki, hogy boldog és ez épp elég volt.

– Gratulálok – mosolyogtam rá, majd megöleltem. – Megismerhetjük majd valamikor azt a bizonyos barátnőt? – érdeklődtem a spanyoltól, aki csak nevetve bólintott.

Egészen a második szabadedzésig beszélgettünk, aztán a két fiúnak mennie kellett öltözni, így útjukra engedtük őket. Örültem, hogy semmi feszültség nem volt köztünk Jaimével, amiért végül nem lett köztünk semmi. Nem bántam egy cseppet sem, bár végső soron hálás voltam neki, mert ő is szerepet játszott abban, hogy ráébredtem, Gergőt szeretem.

Seb nem akarta, hogy médiaszenzáció legyen belőle meg Tamiból, így nem ültette be a bokszba, de legalább akadt társaságom. Bár tény, hogy nagyjából húsz perc után szívesen felálltam volna mellőle, mert túlságosan féltette Sebastian seggét.

– Csak szálljon ki az autóból, úgy megtépem azt a szép szőke haját! Mi a fenéért kell neki vagánykodnia? Majdnem összeütköztek Kimivel! – Mialatt Tami nagyjából háromszor szívrohamot kapott, nekem a szemem sem rebbent.

– Figyelj... – kezdtem bele, és megpróbáltam finoman fogalmazni. – Megértem, hogy aggódsz Sebért, de ezer éve ezt csinálja, szóval tudja, hogy mit szabad és mit nem. És nem fog koccanni Kimivel, mert tudja, hogy ő bánná, mert a finn az első adandó alkalommal csatak részegre itatná.

– De hát, ha egyszer...

– Eddig semmi bajod nem volt az F1-gyel. Sőt, azt élvezted a legjobban, mikor baleset volt benne, és röpködtek az alkatrészek.

– Igen, de akkor nem ismertem egyiküket sem. Ez így nem olyan vicces. Tudom, hogy vigyáznak magukra is meg egymásra is, de akkor is, féltem őket – motyogta a lány, mire mosolyogva magamhoz öleltem.

– Ha segíteni akarsz Sebnek, akkor inkább azt mondd neki, hogy igyekezzen tempósabb tovahaladásra ösztökélni azt a drága jó bikás autót, mert ilyen siralmas teljesítménnyel a tízben sem lesz! – szélesen vigyorogtam barátnőmre, aki csak oldalba bökött a könyökével.

A szabadedzés után nem sokkal Lily is megjelent, Sebbel, Jaimével, Brittával, Tommival és egy fekete hajú lánnyal az oldalán. Figyelembe véve a Jaime-vel összekulcsolt kezüket, nagy összegben mertem volna fogadni, hogy ez biza a spanyol új sajtósa. Alapvetően szimpatikus lánynak tűnt, kedves arca volt, nagy, barna szemei, amik valahányszor a spanyolra nézett szeretettel teltek meg.

Amikor a Red Bullos csipet-csapat elénk ért Tami egyből a német nyakába ugrott, és elkezdett magyarázni neki arról, hogy jó volna, ha nem próbálnák kinyírni egymást azzal a "hülye finnel" a pályán. Sebi csak nevetve leintette, majd miután rájött, hogy barátnője komolyan aggódik, kézen fogta, és elvezette valamerre, hogy meg tudják beszélni a dolgokat.

– Jasmine, ő Regi, régi jó ismerősünk. Regi, ő Jasmine, Jaime sajtósa. – Lily bemutatása után két puszival köszöntünk egymásnak, majd mielőtt egy szót is szólhattam volna Jasmine-hez Lily folytatta. – Örülök, hogy megismerkedtetek, Regi, te velem jössz! – A szőke lány karon ragadott, és elkezdett maga után rángatni. Fogalmam sem volt, hogy hová tartunk, de csak akkor mertem megkérdezni, mikor beértünk egy irodába. Szinte biztos voltam benne, hogy Lilynek, mivel nem versenymérnök, nincs saját irodája.

– Öm, nem azért, de hol vagyunk most? – kérdeztem tőle, miután kényelembe helyezte magát a papírokkal telepakolt íróasztal mögött.

– Christian irodájában? – pillantott fel egy éppen olvasgatott papírból, majd odébb tolta a stócot, és rám nézett. – És akkor most mesélj! – kért, majd felpakolta a lábait a papírkupac helyére. Úgy gondoltam, hamarabb szabadulok, ha nem kezdem el firtatni, hogy miért a főnöke irodájában vagyunk.

– Mit szeretnél hallani? – kérdeztem megadóan lehuppanva a helyiségben fellelhető kanapéra. Ezen kívül volt egy irattároló szekrény, egy kis dohányzóasztal, egy mini hűtő, illetve egy kókadozó cserepes növény a sarokban. Illetőleg az íróasztalon valami hihetetlen kupleráj.

– Mindent. Hol voltál, mit csináltál, miért tűntél el? – Újabb sóhaj hagyta el a számat, majd töviről-hegyire mindent elmeséltem neki. Kezdve Balázzsal egészen addig, hogy az AC Milanhoz szerződtem, mint webes újságíró.

– Mégis mi a fészkes fenét csináltok ti itt? – Horner nagyjából pont akkor toppant be az irodájába, mikor befejeztem a történetet. Lily abban a szent pillanatban lekapta az asztalról a lábát, hogy meglátta a főnököt, és felugrott a székéből. Úgy véltem, hogy ehhez rám itt semmi szükség nincs.

– Én már megyek is! – mondtam, majd felpattanva a kanapéról az ajtó felé slisszoltam. Lily "ezért még meglakolsz, áruló" pillantásait éreztem a hátamban, de magamat nem zavartatva folytattam utamat a biztonságot nyújtó büfé felé. Amint kiléptem az ajtón, az becsukódott utánam, így kényelmes tempóban sétáltam vissza a többiekhez.

– Lilyt hol hagytad? – kérdezte a Britta mellett ülő Tommi.

– Horner elkapta az irodájában. – Azt egy dolognak tartottam, hogy én kárörvendőn kuncogtam rájuk. De hogy a finn edző arcára miért telepedett gonosz vigyor, és miért nézett össze a velük szemben ülő spanyollal, nos, arról lövésem sem volt.

– Na, jó, meséljetek, mi volt ez a pillantás? – kérdeztem odahúzva egy plusz széket az asztalhoz.

– Guill mondta, hogy Ciarontól hallotta, hogy Dietrich és Marko... – kezdett bele a finn lelkes ecsetelésbe.

– Tommi! A lényeget! – kértem.

– Gonosz! – ráncolta össze a szemöldökét, de azért folytatta. – Szóval, Christiannak állítólag bejön Lily, és rettentően vicces, ahogy a főnök lereagálja a lány bizonyos dolgait. – Csak megingattam a fejemet, aztán másról kezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy Jasmine egy igazán kedves lány, és tökéletesen passzol Jaiméhez. Nem mellesleg szereti is.

Én rövid úton távoztam, mondván még haza kellett motoroznom Milánóba. Otthon Rudinak a nap minden történését elmeséltem, ő pedig jókat nevetett a dolgon – illetve beavatott, hogy Pato már majd megőrül, úgy várja a vasárnapot. Viszonylag korán aludni mentünk, mert én is fáradt voltam, és Gergő is, valamit a másnap mindkettőnk számára hosszúnak ígérkezett.

A szombatom a péntekhez hasonlóan telt, aztán vasárnap, mikor Rudi is kilátogatott a pályára, elszabadult a pokol.