23. fejezet

Nagy és okos báty

A futam napján addig minden rendben volt, ameddig csak készülődtünk, öltöztünk, reggeliztünk, és összeszedtük Patót. Még a kocsiban sem volt probléma, sőt egészen konkrétan, amikor beértünk a pályára még akkor sem. Aztán a Red Bulll home-jába már arra értünk be, hogy Tami rohan szembe velünk a szemeit törölgetve, mögötte pár méterrel lemaradva pedig Sebastian, arra kérve a lányt, hogy maradjon. Gergőnek ez kitűnő indok volt arra, hogy belekezdjen Sebastian bántalmazásába, de hála istennek Tommi, Jaime és Kimi – számomra is érthetetlen, mit keresett ott – jókor voltak jó helyen, így megelőzve a bajt a szőkét elrángatták a tett színhelyéről és meghagyták nekem, hogy kezdjek valamit Rudi cafatokban lógó idegeivel, hogy ha legközelebb meglátja Sebet, ne akarjon bikaként neki ugrani – Red Bull ide vagy oda.

Szóval a délelőttömet azzal töltöttem, hogy a menekülni próbáló Patót rángattam vissza állandóan, illetve Rudi újra és újra feltámadó haragját próbáltam csillapítani, igen kevés sikerrel. Mindezt ahelyett, hogy felkutattam volna Lexit, és elmeséltem volna neki mindent, ami velem történt. Vagy, hogy betétfutamokat néztem volna. Vagy, hogy Tamit vigasztaltam volna. Igazság szerint erősen reméltem, hogy valaki van a lánnyal. Valaki, aki nem Seb, mert a németnek arra volt a legkevésbé szüksége, hogy futam előtt máshol járjon fejbe, és aztán a versenyen falhoz csapja az autót. Akkor inkább legyenek haragban, és beszéljék meg este, vagy fene tudja, mikor.

– Alex, nagyon szépen kérlek, maradj itt vele! – Nagyon kevés választott el attól, hogy mondjuk térden állva könyörögjek azért, hogy elmessek megkeresni Tamit. A Ferrari bokszában ültünk – a Red Bullnak még csak a közelébe sem mertünk menni.

– Jól van, menj! Fél órát kapsz, utána elengedem. – A brazil csak vigyorgott, mire kapott egy nyaklevest Ruditól.

– Ne beszélj úgy rólam, mintha itt sem lennék – morogta Gergő az orra alá. Komolyan, kísértetiesen emlékeztetett Kimire a hungaroringi interjún. Halálosan nyugodtnak tűnt, de tudtam, hogy ez csak a látszat. Mindenesetre felpattantam, mielőtt még Alex meggondolta volna magát, és a Red Bull bokszához siettem. Legnagyobb meglepetésemre, Tami Jaime-vel és Jamine-nel ült az egyik asztalnál. Némiképp aggodalom fogott el, mikor akárhogy is kutattam, Sebet sehol sem láttam, de úgy gondoltam, hogy mivel Tami mégiscsak a barátnőm, elsőbbséget élvez.

– Mi a helyzet? – kérdeztem a lánytól, mikor odaértem, de csak megrázta a fejét. A szemei vörösek voltak, és az arcán játszó mosoly sem volt őszinte. De legalább próbálkozott.

– Gergő? – érdeklődte egyből.

– A Ferrarinál, Alex bébi-csőszködik felette – nevettem el magamat. – Különben már, ha kell, akkor a föld alól is előásta volna Sebastiant, aki a Rudival való találkozás után valószínűleg idén nem sok futamon indult volna el. Mi történt? – kérdeztem Tamitól, mert őszintén kíváncsi voltam rá, hogy mi volt az, amivel a német ennyire ki tudta akasztani.

– Semmi, nem fontos. – Vitatkozni akartam vele, hogy nyilván azért sírta végig a délelőtt felét, mert "nem fontos" de úgy voltam vele, hogy ha akarja, akkor majd elmondja. Ennek jegyében tehát bólintottam, és másról kezdtem beszélni.

– Tommi? – érdeklődtem. Jaime jelentőségteljes pillantást vetett rám, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg Sebbel. A spanyol elnézést kért és felállt az asztaltól, majd biccentett, hogy menjek vele.

– Ha esetleg szóban kérnél – morogtam magam elé, miközben felzárkóztam mellé. Jaime csak felnevetett, majd komolyra fordította a szót.

– Tommi Sebastiannal van, mert Seb mindenáron meg akarja keresni Tamit. De abból az lenne, hogy mivel nem volna elég idejük, csak még jobban összevesznének. Viszont Seb így is idegbajos. – Jaime láthatóan tanácstalan volt, ugyanakkor, ha zavarta is, egy percig sem mutatta, hogy elege van abból, hogy a csapattársának a lelkét ápolja.

– Hol vannak? – érdeklődtem.

– Seb kuckójában. Gyere, megmutatom merre – mondta és elindult, én pedig lévén nem akartam lemaradni, és elveszni, követtem. Egy ugyanolyan ajtó előtt állt meg, amilyen a többi is volt, tehát igazándiból fogalmam sem volt, honnan tudja, hogy ide jöttünk, de hittem neki, és benyitottam. A szobában Seb járkált fel és alá, mint akinek elment a józan esze, Tommi pedig a kanapén ülve figyelte. Csodáltam, hogy szegény finn nem szédült bele.

– Sebastian – szólítottam meg a németet, mire megállt és egyből felkapta a fejét. – Ülj le, légy szíves! – kértem nyugodt hangon, és számomra is meglepő módon, helyet foglalt a finn mellett. A szemeiben aggodalom ült, és talán egy kis harag. – Nagyon szépen kérlek, figyelj rám jól – mondtam leguggolva elé. – Tami jól van, és ígérem neked, futam után hajlandó lesz beszélni veled, bármi legyen is a problémátok, de most verd ezt ki a fejedből. Mert akármennyire profi is vagy, ha nem teszed, nem fogod tudni kizárni a fejedből, és senkinek nincs szüksége arra, hogy odacsapd az autót.

– De el fog menni. Itt fog hagyni, megmondta! – A hangja inkább hasonlított nyüszögéshez, mint beszédhez, és megesett rajta a szívem. Tami segítségével túllépett Hannán, ha nehezen is, de sikerült neki, viszont így, hogy fenn áll a veszélye annak, hogy Tamit is elveszíti, teljesen magába zuhant.

– Hé, Basi! – Megfogtam a karját, hogy felhívjam magamra a figyelmét, mire a bánatos kék szemeit rám emelte. – Ne add fel! Ha el is megy, de nem fog, keresd meg és harcolj érte. Mert szereted őt, nem? – Egy határozott bólintás volt a válasza, úgyhogy folytattam – Ha pedig szereted, akkor megéri a harcot, a fáradtságot. Ne törődj semmivel, ami közétek állhat. Csak... légy önmagad, és legyél vele őszinte, és akkor minden rendben lesz. – Biztatóan mosolyogtam rá, és egy pillanatra az ő arcán is ezt láttam visszatükröződni, de aztán csalódottan megrázta a fejét.

– Elszúrtam – mondta.

– Nem Seb. Nem csinálhattál olyan hibát, amit ne lehetne helyrehozni. Mert szeret téged. Olyannyira, hogy a bátyjával szemben is melléd állt, ami nagy szó. – A német szeme felcsillant és kérdőn nézett rám.

– Komolyan? – Mosolyogva bólintottam, mire enyhén ugyan, de felfelé görbült a szája széle. – Köszönöm, Regi! – mondta és magához ölelt. Az ajtóban álló Jaime szélesen vigyorgott, Tommi pedig hálásan biccentette.

– Most pedig, öltözz, mert Basi-győzelmet akarok! – mondtam neki, mikor elengedett. – Nyomás neked is! – néztem a spanyolra. – A második hely még kiadó. – Kacsintással kísért mondatomra csak elnevette magát, majd a fejét ingatva elvonult.

Megérdeklődtem Tamitól, hogy meglesz-e egyedül, mire csak annyit válaszolt, hogy nem lesz egyedül, mert Britta és Jaz vele lesznek. Miután nyugtáztam, hogy Rudi húga rendben van visszasétáltam a Ferrarihoz. Az ajtóban még összefutottam Nandóval.

– Hogyhogy nem a bikáknál? – érdeklődte felvont szemöldökkel.

– Hosszú sztori. Áll a bál mindenhol. Ha vége a futamnak szívesen elmesélem, ha érdekel. – feleltem neki. Örültem, hogy újra látom a bolond spanyolt, mert mindig jókedvre derített.

– Naná, a pletykákra mindig éhes vagyok. Tudod, hogy tudjam mivel fárasztani Kimit. – Az arcára kaján vigyor telepedett és muszáj volt felnevetnem.

– Nyerd meg a futamot, mert a két kedvenc himnuszomat akarom hallani! – Felmutatott hüvelykujjával jelezte, hogy részéről rendben van a dolog, majd már rohant is el. Ő is tudta, hogy mit jelent Ferrari pilótaként Olaszországban nyerni. Hogy mit jelent az olaszoknak, ha Monzában játsszák a himnuszukat. És hiába mondtam Bastiannak, hogy nyerje meg a futamot, szívből kívántam, hogy Ferrari kettős dobogó legyen, hogy a hőn szeretett olaszaimnak legyen miért ünnepelniük. És úgy egyébként, rettentő kíváncsi voltam Kimi arcára a dobogó második fokán, Nando mellett.

– Megérkeztem. – Huppantam le az asztalhoz ahol a két Milan-játékos ült.

– Épp időben. Egy perc múlva engedtem volna – vigyorgott Pato. Ránéztem Rudira, de a csatár egy cseppet sem úgy nézett ki, mint aki baltát akar rakni Sebastian fejébe. Igazság szerint egy cseppnyi életkedv sem volt benne. Gyorsan körbepillantottam büfében, de túl sokan voltak ahhoz, hogy Gergő lelkét itt kezdjem el ápolgatni. Szemet szúrt Kimi szőke üstöke, amint éppen félig felvett piros overallban sétál rettentő kedvetlenül A-ból B-be. Egy pár szavas beszélgetés erejéig betámadtam – úgy egészen konkrétan, hogy van-e bármi ötlete afelől, hogy hol tudnék Gergővel nyugodt körülmények között beszélni. Volt, mondta, hogy a kuckójára úgy sincs szüksége, menjünk nyugodtan. A kedvességért cserébe ígértem neki egy üveg jó, magyar házit, amitől egyből jobb kedve lett. Rosszallóan ingattam a fejem, majd a Kimi által kezembe nyomott kis kártyával visszamentem Rudihoz, felvázoltam a tervemet, majd magam után rángatva elindultam vele a finn által leírt irányba.

– Leül! – mondtam a kanapéra mutatva, amikor beléptünk. Nagyjából ugyanúgy nézett ki, mint Sebé, csak itt túlnyomó részt minden piros volt. Rudi szó nélkül követte a kérésemet, ami rettentően meglepett. Soha nem csinálta azt, amire kértem, legfeljebb nagyon ritkán. – És most regéld el, hogy miért vagy ilyen rettentően letört! – kértem. – Mi bánt? – Leguggoltam vele szembe, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön.

– Az, hogy tizenegy éves koromban kaptam egy kistestvért a legjobb dolog volt, ami egész életemben történt velem. Elhatároztam, hogy bármennyire foglal majd le a foci, arra mindig lesz időm, hogy a húgomra vigyázzak. Hogy soha ne legyen szomorú. Én akartam lenni a nagy és okos bátyja, akire felnézhet, aki mellett biztonságban érezheti magát. És most mégis azt kell látnom, hogy a mindig vidám, cserfes Tami helyett itt van egy olyan lány, akit talán nem is ismerek. Aki sír, akin túlnőnek a problémái. A problémák, amikben nem tudok segíteni. És ez az egész érzés belülről őröl fel. Igen, félek attól, hogy kimaradok az életéből. Félek attól, hogy elveszítem őt. – Pillanatok alatt megértettem Rudit. Nem nehezteltem rá egy cseppet sem. Mindig is tudtam, mennyire fontos neki a húga, de ilyeneket még soha nem mesélt. Persze, anekdotázott a gyerekkorukról, de azt egy szóval sem említette, hogy Tami példaképe akart lenni. Pedig jobban meggondolva kézenfekvő.

– Nem fogod őt elveszíteni! – ígértem neki, majd egy gyors puszit nyomtam a szájára. – És hé! Még mindig lehetsz a "nagy és okos" bátyja. Csak úgy kell viselkedned – vigyorodtam el, mire az ő arcára is halvány mosoly telepedett.– Fontosak vagytok nekem mindketten. Te is és a húgod is. És az, hogy mindkettőtöket szenvedni látom nekem is rossz. Úgyhogy kérlek, beszéljetek! – Esdeklőn néztem a csatárra, aki aprót bólintott. – Mondtam már, hogy te vagy a legjobb? – kérdeztem a nyaka köré fonva a karjaim.

– Alig néhányszor. De mindig jó újra hallani – nevetett fel. – Szeretlek.

– Én is szeretlek téged. – A mellkasához bújtam, és úgy éreztem, hogy ha a világ összeomolna körülöttem, én akkor is boldog lennék, mert Gergő itt van nekem. Először mondtam ki, hogy szeretem, úgy, hogy az azt is jelentette, hogy tényleg szerelmes vagyok belé. És az első alkalom mindig különleges, mindenben.

*

A Rudival történt beszélgetésünket követően átcammogtam a RedBull-hoz és indítványoztam, hogy Tami tegye át a székhelyét a Ferrarihoz. Eleinte próbált érvelni, hogy Seb miatt maradnia kéne, de meggyőztem, hogy a német úgysem látja, hol ül, rajta kívül meg nem sokan tudják, hogy együtt vannak, szóval gond egy szál sem. És az is elég nyomós érv volt, hogy az olaszok csúnyán megsértődnének, ha a két milánói focista átszékelne a rivális csapathoz – így Tami átsétált velem a Ferrarihoz.

Amikor az asztalunkhoz értünk Rudi egy kicsit suta mozdulattal megölelte a húgát, majd belekezdett a bocsánatkérésébe. Büszke voltam rá, hogy túl tudott lépni a problémáin, és hajlandó volt meghallgatni Tamit. Alexet felrángattam az asztaltól, mondván ne mozizzon, és szóltunk a testvérpárnak, hogy felülünk a tribünre.

Éppen a felvezető kör végére jelentek meg, egymást ölelve. Mosolyogva bólogattam Rudinak, jelezve, hogy helyesen cselekedett, majd belemerültünk a futamba.

Seb a negyedik helyről vágott neki a futamnak, Nando indult az élről, közöttük pedig ott volt még Jaime és Kimi is. Bastian számára a huszonkettedik körben ért véget a futam – kifutott a kavicságyba és ott is maradt. Csak ingattam a fejemet, mert tisztában voltam vele, hogy ha fejben ott van százszázalékosan, megfogja a kocsit. A második helyről pottyant ki, és így, mivel Jaime pozíciót veszített, Kimi pedig pozíciót nyert a rajtnál a pillanatnyi dobogó két legfelső fokán Ferrari-pilóta foglalt helyet. Sok minden a futam végéig sem változott – izgalmasabb dolgok inkább a mezőny hátsó tájékán történtek, voltak oda-visszaelőzések, kicsúszások, minden, ami ahhoz kellett, hogy méltóvá tegyék a monzai futamot Olaszországhoz.

Az utolsó öt körben Kimi és Nando is elkezdtek pofozkodni, és bár tudtam, hogy Kimi nem fogja megelőzni Nandót, néha olyan manővereket csináltak, hogy a hajam égnek állt tőle. De tisztában voltam vele, hogy a sisakja alatt mindkettő vigyorog.

Elképzelni nem tudtam, miről folyt köztük a diskurzus, mikor a pódiumra sétáltak, de valamin nagyon vigyorogtak. Vicces volt az ő barátságuk, mert bár állandóan piszkálták egymást – Velence alatt ezt folyamatosan tapasztalhattuk – de mégis, ha kellett ott voltak egymásnak. És imádták szívni egymás vérét.

A Nandónak szóló spanyol himnusz után az összes pályán lévő olasz teli torokból énekelte a Fratelli d’Itáliát, néha még mi is bele-beleénekeltünk. Szerettem Olaszországot, az olasz kultúrát, az olasz nyelvet, az olaszok temperamentumát, vendégszeretetét. Nagyjából mindent, ami olasz – egyedül a focijukért nem lelkesedtem annyira.

Az interjúk után Rudival és Alexszel a Ferrarihoz mentünk vissza, Tami pedig pár biztató mosoly és szó után az osztrák csapat főhadiszállása felé indult. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem most szúrják el az egészet, hogy Rudi áldását adta rájuk. De egészen biztos voltam benne, hogy a békülésük könnyebben fog majd menni, így, hogy Seb lelkét is ápolni kell a kiesés miatt. Szóval úgy voltam vele, hogy ha nem baltázzák el, akkor estére már újra minden boldog lehet, és szólhat megint az együtt, örökre.

Nem baltázták el.